Ovi-Zsaru a Tündérkastélyban
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársa az enesei Tündérkastély Óvodába látogatott el a program zárására.

Bogdán Mónika rendőr főhadnagyot a gyerkőcök már ismerték, hiszen korábban már felkereste őket, hogy a veszélyekre és a baj elkerülésének lehetőségeire játékos módon hívja fel a figyelmüket.
Így volt ez május 6-án is, ekkor azonban nem a rendőrnő előadását hallgatták a nagycsoportosok, hanem ők számoltak be a tanultakról. Vidáman beszélték át a 112-es segélyhívószám használatával kapcsolatos tudnivalókat, a közlekedési- és viselkedési szabályokat, valamint teendőket a veszélyes dolgokkal, illetve ismeretlen emberekkel történő találkozás során.
Persze nem hiányozhatott egy kis játék sem, így a lurkók tenyérlenyomatot készíthettek, a rendőrautót csodálhatták meg belülről is, és a bátrabbak még a szirénát is kipróbálhatták.
A nevelők elújságolták, hogy az ovisok annyira megkedvelték kolléganőnket, hogy elhatározták, az Ovi-Zsaru zárórendezvényére egy kis meglepetést készítenek, amelyet boldogan adtak át a főhadnagynak.