Pályaorientációs nyílt nap Újszászon

2023. 11. 20., h - 10:47
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A programok sorában kiemelt figyelmet kapott az internet veszélyei és az online csalások megelőzési lehetőségei témakörök is.

A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai második alkalommal tettek eleget a Szolnoki SZC Rózsa Imre Technikum meghívásának 2023. november 17-én. Kollégáink a nyílt napon pályaorientációs előadás keretében mutatták be a diákoknak a rendőrség munkáját. A középiskolások kipróbálhatták a rendszeresített szolgálati felszereléseket és beülhettek egy szolgálati gépkocsiba. A 12. osztályos diákoknak az iskola bűnmegelőzési tanácsadója az internet veszélyeiről tartott interaktív foglalkozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.