Plázában várja a természet

2022. 10. 05., sze - 08:34
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Tiszától a Balatonig – add át a biztonság stafétáját!” öt megye bűnmegelőzési projektje keretében az Állatok Világnapja rendezvénysorozat elemeként természet, és környezetvédelmi kiállítás nyílt „Óvjuk, védjük!” címmel a kecskeméti Malom Központban.

Az érdeklődők számára térítésmentesen 1 héten át látogatható kiállítás létrehívója a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, melyhez a szakmai támogatást a Kiskunság Nemzeti Park Igazgatóság biztosította.

A 2022. október 4-én 10 órakor megrendezett rendezvény ünnepélyes megnyitóján Oláh-Paulon László r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője beszédében kitért az Állatok Világnapja alapelvére, mely szerint az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti kapcsolódást erősítse és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. A háziállatokról gondoskodás mindenki saját felelőssége, azonban a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásában is részt kell vállalni.

Dr. Argalás Csilla r. alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője köszöntőjében összefoglalta a bűnmegelőzési osztály nagy hagyományú, több éves környezet- és természetvédelmi prevenciós munkáját, valamint a „Tiszától a Balatonig – add át a biztonság stafétáját!” öt megye által kidolgozott bűnmegelőzési projekt Bács-Kiskun megyében megvalósult, illetve tervezett programelemeit.

A szakmai megnyitót és a tárlatvezetést a Pro Natura díjas Gilly Zsolttól – a Kiskunság Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály osztályvezetőjétől – hallgathatták a meghívott öko-iskolák: a kecskeméti Béke téri és Zrínyi Ilona Általános Iskolák diákjai és Kecskeméti Református Pálmácska zöld óvoda óvodásai.

A David Attenborough-tól származó környezetvédelmi üzenetet az egyik általános iskolai tanuló olvasta fel a jelenlévők számára.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.