„Police Café” zárórendezvény Pécsett

2023. 03. 16., cs - 11:04
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Utolsó állomásához érkezett 2023. március 14-én a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács által szervezett „Police Café” programsorozat.

A vármegye tíz járását felölelő rendezvénysorozat zárásaként Pécsett osztották meg tapasztalataikat a rendőrségi szakemberek, majd kiértékelték az eredményeket.   

Az eseményen - többek között - jelen volt Oppé László, a Baranya Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács titkára, valamint dr. Tóth József, a Kortársoktatók Pécsi Egyesületének titkára is.

A rendezvény módszertani ötletadója és házigazdája dr. Molnár Katalin PhD egyetemi docens, „Police Café” képző és moderátor volt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bírósági eljárást is vonhat maga után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Mínusz két autótolvaj

A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.

 

Mentés a Dunából

Egy járókelő és a budapesti vízirendőrök gyors segítsége ezúttal is életet mentett.