Sajtótájékoztató Szekszárdon
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon az Útjelző, reflektorfényben az ifjúságvédelem program és az ún. unokázós csalások megelőzésének lehetőségeiről tartottak sajtótájékoztatót.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai két témában tartottak sajtótájékoztatót 2019. március 1-jén délelőtt.
Orsós Zoltán r. őrnagy a Bűnmegelőzési Alosztály kiemelt főelőadója az ún. unokázós csalások megelőzősének lehetőségeiről tájékoztatta az újságírókat. Ismertette, hogy a bűncselekmények megelőzése érdekében a megyei és a városi kapitányságok bűnmegelőzési előadói folyamatosan ellátogatnak nyugdíjas klubokba, idősek otthonába, ahol az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről tájékoztatják az érintetteket. Orsós Zoltán ismertette továbbá azokat a bűnmegelőzési projekteket, amelyeknek szintén az a célja, hogy segítse a lakosságot a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalában.

A sajtótájékoztató második felében Huszti Gábor r. őrnagy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője az Útjelző, reflektorfényben az ifjúságvédelem elnevezésű – március 5-én induló – projektet ismertette. A program megvalósítására a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázatán nyert több, mint 17.000.000 Ft-ot.

Az Útjelző lényege, hogy a tinédzser korosztályt leginkább foglalkoztató és érintő témákban – útkeresés, kirekesztés, iskolai erőszak, internet veszélyei és a prostitúció – segítsen eligazodni, és megtalálni a helyes irányt. A program keretében összesen 15 helyszínen tartanak majd formabontó előadásokat a 13-17 éves diákoknak. A bűnmegelőzési előadások újítása, hogy a felvetett témákat egy kisfilmen nézhetik meg a résztvevők, majd egy élő zenés átkötést követően youtube videósokkal együtt beszélik meg a problémákat.
A projektben együttműködőként részt vesz a TEGYESZ, valamint Baranya Megyei- és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság is.
Tolna megyében öt helyszínen tekinthetik meg a diákok az Útjelző előadásait, március 5-én Dombóváron, március 7-én Tamásiban, március 12-én Szekszárdon, március 13-án Bonyhádon és március 20-án Pakson.