STOP iskolai erőszak!
Bűnmegelőzési előadás Nagykörüben.

A Szolnoki Rendőrkapitányság megelőzési előadója és az iskolarendőr bűnmegelőzési előadást tartott 2019. április 12-én a nagykörüi Petrovay György Katolikus Általános Iskola felső tagozatos tanulói részére. Az interaktív program során a gyerekek megtekintették a Jó hecc című kisfilmet, majd a látottakat csoportmunka keretében belül részletesen kielemezték. A szakemberek felhívták a tanulók figyelmét az iskolai erőszakkal szembeni védekezés és megelőzés módjaira, továbbá az erőszak következményeire is.

Tanácsok:
Fontos hangsúlyozni – a veszélyhelyzetek elkerülésében - a szabadidő hasznos eltöltésének kiemelt szerepét.
Segíthet a sport, illetve egy jó közösséghez tartozás.
Az iskolai erőszak nemcsak a tettlegességben, azaz a fizikai erőszakban merül ki, de ide tartozik egymás kigúnyolása, megalázása, azaz a szóbeli, a lelki erőszak is.
Amennyiben elszenvedője vagy az iskolai erőszaknak, vagy tudsz arról, hogy társadat ilyen támadások érik, merd jelezni tanárodnak, szüleidnek, vagy az iskolarendőrnek!