Tolna megye tovább adta a biztonság stafétáját

2022. 11. 15., k - 13:02
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt megyét érintő bűnmegelőzési programsorozat részeként két hétig - a tudatosság jegyében - időskorúak részére tartottak előadásokat a tolnai rendőrök, amelynek témája a biztonságos internetezés volt.

A Tiszától a Balatonig - add át a biztonság stafétáját! címmel öt megyés bűnmegelőzési projekt az összefogás erejét, a prevenció fontosságát hangsúlyozva két hónapon keresztül – a bűnmegelőzést fókuszba helyezve - szórakoztató módon mozgatja meg öt megye lakosságát. A programsorozat a Csongrád-Csanád-, a Bács-Kiskun-, a Baranya-, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság mellett Tolna megye részvételével, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának koordinálásával, a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési szakmai támogatásával 2022. szeptember 20-án vette kezdetét Szegeden. A projektben - a megyék sajátosságait figyelembe véve - minden területi egység egy-egy kiemelt téma köré szervezi saját programjait.

 

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője, Huszti Gábor r. alezredes reggel 9 órakor Dombóvárról futva indult a közel nyolc kilométerre lévő megyehatárhoz. Röviddel tíz óra előtt Csomán adta át a biztonság zászlaját a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetőjének, Dr. Jávorszkiné dr. Molnár Magdolna r. alezredesnek.

 

Tegnaptól a programsorozat Somogyban folytatódik.  


Hírfolyam

 

Felismeri?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.