Újra felbukkantak az unokázós csalók Tolnában

2021. 06. 25., p - 09:59
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban egy Iregszemcsén és egy Tamásiban élő asszonyt is be akartak csapni hozzátartozójukra hivatkozva az átverésre szakosodott banda tagjai.

Az ismeretlen elkövetők 2021. június 22-én vezetékes és mobiltelefonon is felhívtak egy 79 éves iregszemcsei asszonyt, hogy unokája balesetet okozott. A telefonáló azt mondta a nőnek, hogy ő a balesetet elszenvedett fél, és megegyezett rokonával, ha fizet másfél millió forintot, akkor nem tesz feljelentést a rendőrségen. A férfi, hogy még hihetőbbé tegye az általa elmondottakat, átadta egy másik személynek is a telefont, aki az idős nő unokájának adta ki magát. Elmondták neki, hogy egy megadott bankszámlaszámra utaljon át annyi összeget, amennyi készpénze otthon van, de megsérült rokonát egy ideig ne keresse. Az asszony a kapott instrukciók betartásával átutalta a pénzt, de még időben felhívta valódi unokáját, aki elmondta neki, hogy semmi baja nincsen. Az elküldött pénzt végül a szolgáltatótól visszakapta.

Ugyanezen a napon egy 61 éves Tamásiban élő nőt is felhívtak egy hasonló kitalált történettel, de ebben az esetben az asszony fiára hivatkoztak, hogy pénzt csaljanak ki tőle. A nő elutalta a csalók által kért összeget, de még időben hívta fiát, aki tájékoztatta, hogy nem szenvedett balesetet. Az asszonynak szerencséje volt, mert rossz névre küldte el a pénzt, ezért a szolgáltató csak a feladás díját vonta le tőle.

A feljelentések alapján a Tamási Rendőrkapitányságon büntetőeljárást indítottak.

A csalók általában az alábbi színlelt okokkal hívják fel időkorú áldozataikat:

  • Az unoka vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.
  • Az unoka vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.
  • A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

Az áldozattá válás elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

  • Ha hasonló indokokkal telefonon felhívják, azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát!
  • Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik!
  • Figyelem! A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése céljából olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.
  • Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget, vagy hívják a 112-es központi segélyhívószámot!
  • A rendőrség arra kéri az idősek családját, közvetlen ismerőseit, hogy hívják fel rokonuk figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre.

 Az úgynevezett unokázós csalók módszereiről további információkat itt olvashatnak!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csak kocsikázni akart egyet

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 31 éves német férfit.

 

Mára rácsok mögött

A monori rendőrök nem először fogtak el egy 20 éves férfit, akinek a nevéhez több, az elmúlt időszakban elkövetett bűncselekmény is köthető. A bíróság letartóztatta.

 

Márkahű autótolvaj

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy három azonos márkajelzésű autót lopott el, és hamis személyazonosságot is kreált magának.

 

Álprofillal csalt ki pénzt

Pénzügyi segítséget ígért bankkártyaadatokért cserébe egy zalai fiatal. A sárvári rendőrök információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt folytatnak eljárást ellene.

 

Nyolc körözött rendőrkézen

Az elmúlt napon Győrben, Sopronban, Mosonmagyaróváron és Csornán intézkedtek a rendőrök körözés hatálya alatt álló személyekkel.