„Védd magad okosan! - Játékos biztonság”
A Veszprém megyei rendőrök további két bűnmegelőzési társasjátékot tartottak Pápán és Veszprémben.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság „Fókuszban a biztonság” címmel komplex bűnmegelőzési projektet indított, amely a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg 2018. január 1. és 2019. május 31. között. Ennek keretében a főkapitányság és a Pannon Várszínház együttműködésével jött létre a „Védd magad okosan! - Játékos biztonság” című interaktív, színpadi elemekkel bővített társasjáték.
A játéknak 2019. március 1-jén délelőtt a pápai Huszár Közösségi Ház adott otthont, ahova valamennyi pápai középiskola meghívást kapott, míg 2019. március 5-én a veszprémi Hangvillában megrendezett programon a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma vett részt. A diákok mindkét helyszínen négy csapatot alkottak (piros, kék, zöld, sárga) és egy színész segítőt is kaptak. Minden csapat csapatkapitányt választott, aki egymaga vagy a csapattagokkal közösen próbálta az élő társasjáték feladatait megoldani. A játék során szó esett az internetes zaklatás, a lopás, a testi sértés és a segítségnyújtás elmulasztása cselekmények büntetőjogi megítéléséről és jogkövetkezményeiről is, és volt olyan csapat, akinek „Ne lopj!” címmel egy dalszöveget kellett készíteni, majd egy zenei alap segítségével előadni. A feladványok között volt versírás, fogalom elmutogatás és védőbeszéd készítés is, de az ügyességi feladatok sem maradhattak el. Az előadás végén a színészek a vetélkedőre létrehozott zenés fináléval lepték meg a résztvevőket és a nézőket.