Házhoz megyünk Tarpán és Barabáson
Az érdeklődők legközelebb 2020. június 24-én találkozhatnak az országos bűnmegelőzési programmal.
Az érdeklődők legközelebb 2020. június 24-én találkozhatnak az országos bűnmegelőzési programmal.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály és a Győri Rendőrkapitányság Közlekedési Osztály munkatársai a szabadidő hasznos és biztonságos eltöltéséről beszélgetett a napközis táborban nyaraló gyerekekkel Győrben.
A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai táborozó gyerekeknek tartottak interaktív előadásokat.
Ismét próbálkoznak az unokázós csalók Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
A program népszerűsége még mindig töretlen.
Vagyonvédelmi tanácsadás egy kávé mellett Szigetváron.
Kérjük, hogy fogadják meg a Debreceni Rendőrkapitányság tanácsait!
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által – a civil szféra támogatásával, közreműködésével – Police Coffee néven indított országos bűnmegelőzési program következő állomása Bács-Kiskun megyében Kiskőrös volt.
Játékkal egybekötött tanácsokat fogalmaztak meg a rendőrök a diákoknak.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kerékpárlopások megelőzését célzó ajánlásai.