Ifjúságvédelmi ellenőrzést tartottak Nyíregyházán

A program célja a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint védelmük, hogy az iskolakerülés, vagy a szökés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.
A program célja a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint védelmük, hogy az iskolakerülés, vagy a szökés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.
Egy Pápán élő idős asszonyt ejtettek tévedésbe az elkövetők. A helyi rendőrkapitányság a megelőzés lehetőségeire hívja fel a lakosság figyelmét.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság néhány hasznos tanáccsal szolgál az áldozattá válás elkerülése érdekében.
További három iskola csatlakozott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság által 2016/17-es tanévben meghirdetett „Kék tér” prevenciós programhoz, és vehette át a „Kék tár” egységcsomagot. Ezzel már huszonegy intézmény vállalta a képzést a megyében.
Az ünnepek előtti készülődésben is fontos értékeink védelme.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság megelőzési tanácsai.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai V. kerületi óvodásokkal közösen készített kis filmmel kívánnak boldog karácsonyt a budapestieknek és a Budapestre látogatóknak.
A bűnmegelőzési szakemberek Érsekvadkerten és Pásztón várták az érdeklődőket.
A Biztonság Karácsonyfája elnevezésű bűnmegelőzési kampány nyertesei a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság épületében vehették át az ajándékokat.
Bűnmegelőzési előadást tartottak és otthonaikban keresték fel a községben egyedül élő szépkorúakat a bűnmegelőzési szakemberek.