A temetőlátogatók nyugalmáért
Bűn- és baleset-megelőzési szempontból kiemelt figyelmet szentel a Balatonalmádi Rendőrkapitányság állománya az emlékezés napjainak.
Bűn- és baleset-megelőzési szempontból kiemelt figyelmet szentel a Balatonalmádi Rendőrkapitányság állománya az emlékezés napjainak.
Fokozott rendőri és polgárőri jelenlétre számíthatnak a temetők környékén Győr-Moson-Sopron megyében.
A lopások megelőzésének lehetőségeire hívták fel a figyelmet a bűnmegelőzési szakemberek két békéscsabai temetőnél.
Bűnmegelőzési vetélkedőn mérte össze tudását több csapat Miskolcon, az I. helyezést elért csapat Hévízen képviseli megyénket.
Különleges megelőzési programot tartottak Szolnokon.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2017. október 30-án – idén 21. alkalommal – tartott megemlékezést a közlekedési balesetben elhunytak emlékművénél.
A rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is kiemelten óvják a temetők környékének biztonságát.
A Nagydobszai Általános Iskola diákjainak produkcióját a Mága Zoltán Talentum-Ösztöndíj I. helyezésével jutalmazta a zsűri.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai mindenszentek és halottak napja időszakában az idei évben is kiemelt figyelmet fordítanak a közutak és a temetők környékének biztonságára.
Közeleg Mindenszentek és Halottak Napja, amikor a temetőkben meglátogatjuk elhunyt szeretteink sírját. A rendőrök Hajdú-Bihar megyében is fokozott jelenléttel biztosítják a megemlékezést.