A rendőri pályát népszerűsítették

Pályaorientációs nap a sümegi iskolásoknak.
Pályaorientációs nap a sümegi iskolásoknak.
A vármegyei rendőr-főkapitányság Kék tér programja már a szegedi tankerület 38 iskolájában van jelen.
2023. október 27-én lezajlott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a SEFAG Zrt. közös rendezésű programsorozatának, az „Állatvédelmi Hetek” elnevezésű rendezvénynek a záróeseménye.
Ezúttal szolnoki gazdáknak tartott előadást az online világ veszélyeiről egy megelőzési szakember.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai mindenszentek és halottak napja időszakában az idei évben is kiemelt figyelmet fordítanak a közutak és a temetők környékének biztonságára.
Általános iskolás diákok tettek látogatást a rendőrségen.
Egy 11. évfolyamos tanuló vett át emléklapot a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetőjétől.
A program célja a gyermek- és fiatalkorú lakosság védelme, az áldozattá válásuk megelőzése.
Balatonfüreden számoltak be a tagok a tapasztalataikról.
Vannak olyan adatok, hogy naponta legalább egy család veszíti vagyonát a csalók miatt. Legutóbb a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság látókörébe került egy valós szolgáltató nevében írt hamis levél.