Csellengő fiatalokat ellenőriztek Nyíregyházán
A rendőrség elsődleges célja a fiatalok védelme, hogy az iskolakerülés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.
A rendőrség elsődleges célja a fiatalok védelme, hogy az iskolakerülés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.
A KR NNI is részt vett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett Biztonságos Internet Napon.
Közel 200 miskolci diák hallgatta végig Béresné Buczkó Viktória rendőr százados előadását a Biztonságos Internet Napján, a kibervilág veszélyeiről.
A zalai bűnmegelőzési szakemberek interaktív játékkal segítenek eligazodni a diákoknak az internet világában.
Bajai és davodi iskolákba látogattak a bűnmegelőzési szakemberek a „Safer Internet Day” kampány keretében.
Az internet veszélyeire és annak biztonságos használatára hívták fel a figyelmet Miskolc egyik plázájában a rendőrök.
Az elmúlt 1-2 évben Tolna vármegyében is több tucat feljelentést tettek sértettek, akik bankszámláiról ismeretlen tettesek távoli elérés segítségével különböző összegeket loptak el.
Együttműködés keretében munkatársaink közel 450 általános iskolás figyelmét hívták fel az internet veszélyeire a "Biztonságosabb Internet Nap" alkalmából, Celldömölkön.
Negyedik alkalommal indult útjára Komárom-Esztergom vármegyében a népszerű előadássorozat.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai az egyik helyi általános iskola diákjait látogatták meg.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.