„KIÁLLOK ÉRTED” program a gyermekek védelmében

2020. 09. 10., cs - 07:55
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei rendőrök színházi előadáson keresztül hívták fel a figyelmet a szexuális kizsákmányolás veszélyeire.

 

Kecskeméten, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Ifjúsági Otthonában 2020. szeptember 9-én a KV Társulat Láthatáron Csoportja Kiállok érted címmel mutatta be színpadi darabját.

A program szervezésében részt vett az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főreferense – Barabás Ildikó rendőr alezredes – és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója – Bozóné Soós Marianna rendőr alezredes. Az előadásra a Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédelmi Központ nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekei, valamint az intézmény gyermekvédelmi szakdolgozói kaptak meghívást.

A Kiállok érted című színdarab egy komplex társadalom-érzékenyítő és preventív program, amelynek célja a gyermekotthonban élő gyermekek és környezetük, továbbá a velük foglalkozó szakemberek figyelmének felhívása a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire - az áldozattá válás folyamatától egészen az emberkereskedelemig.

A történetben Kitty és Sunny vonaton utazik Nyíregyházáról Budapestre, és az a tervük, hogy Hollandiába mennek. Útközben mesélnek egymásnak, és ahogy a vonat halad, úgy mosódik el a mese és a valóság határa. Történetük a színpadon találkozik, meséjük szegénységről, kiszolgáltatottságról, szeretethiányról és sorsszerűségről beszél, és talán ad némi reményt.

  • Az esetek többségében a kizsákmányolás önkéntes beleegyezéssel kezdődik, amely az emberi érzékenységre épít. Keltsen gyanút Önben is egy olyan álláshirdetés, amelyből nem derül ki a hirdető cég neve!
  • Ha nyelvtudást és szakképzettséget egyáltalán nem igénylő, jól jövedelmező állást ajánlanak, minden esetben járjon el körültekintően! Soha ne higgyen a túl csábító ígéreteknek! Igyekezzen ellenőrizni az állás hirdetőjét, ne hagyja magát megtéveszteni, hiszen nem biztos, hogy tényleg bébiszittert, hoszteszt, felszolgálót, táncost keresnek!
  • Útlevelet, lakcímkártyát, személyi igazolványt, a munkavállaláshoz szükséges iratokat tartsa mindig magánál, soha ne adja ki a kezéből! Készítsen róluk fénymásolatot, és kizárólag azokat adja át a munkaadónak vagy a közvetítőnek, ugyanis az eredeti iratok nélkül könnyen kiszolgáltatottá válhat!

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Nyomozók hallgatták ki az álrendőr-csalót

Rendőr-sztorival csalt ki közel 20 millió forintot egy magát rendőrnek kiadó csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

A körözéseket nem takarták el a lomok

A lomtalanítás zavartalanságának biztosítása során szúrták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrjárőrei azt a férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben.