Kiemelt hangsúlyt kap a sértetté válás megelőzése és az áldozatok segítése

2022. 06. 10., p - 13:13
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az online csalásokról tartott előadást a veszprémi rendőrkapitányság megelőzési előadója.

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársa a Veszprémi Áldozatsegítő Központban tartott előadást 2022. június 9-én az érdeklődőknek.
A hatékony és intenzív áldozatsegítés érdekében szervezett programon a szakember elmondta, hogy a bűncselekmények elkövetésének a helyszíne egyre inkább a virtuális térbe tevődik át. Szerencsére évről évre csökken a közterületen elkövetett lopások, rablások, autófeltörések, illetve a lakásbetörések száma, ellenben az online csalások gyakoribbá váltak. Napról-napra jelennek meg új módszerek, ezért kiemelt hangsúlyt kap a prevenciós tájékoztatás.
A bűnelkövetés sokfélesége miatt fontos, hogy az aktuális módszerekre a korábban már sértetté váltak figyelmét is felhívják a rendőrök, így megelőzhető, hogy ismét csalók áldozatává váljanak.

Az előadás után pszichológus közreműködésével tartottak kötetlen megbeszélést a témáról, ahol Dr. Illy Gabriella, a központ vezetője elmondta, az online csalások áldozatainak is segítséget tudnak nyújtani. Az országban jelenleg 11 áldozatsegítő központ és 3 áldozatsegítő pont működik, melyek közül a veszprémi az Óvári Ferenc út 7. szám alatt található. A következő programot az együttműködők 2022. július 7-én 15.30 órakor tartják, melyre július 3-ig várják az érdeklődők jelentkezését az askveszprem@im.gov.hu elérhetőségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.