Arcukat adták a kampányhoz

2018. 07. 06., p - 10:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átvehették nyereményüket a kábítószer ellenes világnap alkalmából meghirdetett selfie-verseny nyertesei Salgótarjánban.  

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Kábítószer-ellenes világnap alkalmából 2018. június 26-án selfie-versenyt hirdetett. A rendőrök a díjátadó ünnepséget 2018. július 5-én 11 órakor tartották Salgótarjánban a Fő téren. A nyereményeket salgótarjáni és balassagyarmati vállalkozók ajánlották fel, akiknek köszönjük a segítséget. 

A nyereménykuponokat a helyszínen Noskó Zsolt rendőr őrnagy, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály kiemelt főelőadója, valamint Kreicsi Bálint, az Országos Rallye Bajnokság versenyzője adta át. 

A nyertesek többek között élményautózást, szépségszalonba és étterembe beváltható utalványokat, valamint feliratozott pólókat vehettek át.

 

Soha ne feledjék:

-           A kábítószer fogyasztás mesterséges úton szerzett öröm, ami egyenlő a hazugsággal és önbecsapással!

-           A drogfogyasztó megalázóan kiszolgáltatottá válhat.

-           A kábítószerfogyasztó könnyebben válik bűncselekmény áldozatává és elkövetőjévé.

Fogadja meg a rendőrség figyelemfelhívó tanácsait saját és környezete biztonsága érdekében!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.