Tudás, csapatjáték, megelőzés – vetélkedő a drogprevenció jegyében

2025. 11. 14., p - 12:49
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyolc csapat, izgalmas feladatok és felkészült fiatalok – a RedP drogprevenciós vetélkedőn a vármegye legügyesebb diákjai mérték össze felkészültségüket, hogy kiderüljön, ki képviselheti Békés vármegyét az országos döntőn.

A RedP, azaz a Rendőrségi Drogprevenciós Program keretében játékos vetélkedőt szerveztek a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberei 7–8. osztályos tanulók számára. A vármegye mind a nyolc rendőrkapitányságának illetékességi területéről egy-egy csapat érkezett, így összesen nyolc csapat mérte össze tudását. A csapatokat két diák, egy kísérő pedagógus és az adott kapitányság megelőzési szakembere alkotta, a feladatokat együtt oldották meg.

A vetélkedőn változatos feladatok várták a résztvevőket: volt kvíz, párkereső és memóriajáték, puzzle és egyéb kreatív kihívások is, amelyek mind a drogprevenció témájához kapcsolódtak. A fiatalok nemcsak tudásukról adtak számot, hanem arról is, mennyire tudnak együtt gondolkodni és csapatban dolgozni. A szakemberek a program végén úgy értékelték: nagyon felkészült, lelkes és elszánt csapatok érkeztek, akik örömmel vetették bele magukat a játékba.

A vetélkedő egy felmenő rendszer része: a győztes csapat képviseli Békés vármegyét az országos döntőn. Ezúttal a Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola és Kollégium csapata bizonyult a legjobbnak, ők utaznak december 10-én Budapestre az országos megmérettetésre. A program célja, hogy a fiatalok foglalkozzanak a drogprevenció témájával, bővítsék az ismereteiket, és merjenek beszélgetni erről társaikkal is – az iskolában és azon kívül egyaránt.


Kapcsolódó oldalak