Lakossági fórum Sopronban

2019. 06. 18., k - 12:24
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Prevenciós előadás az idősek védelme érdekében.

A Soproni Rendőrkapitányság szakemberei tartottak bűnmegelőzési előadást 2019. június 17-én a kapitányság épületében. A fő téma a trükkös lopások megelőzése volt, az áldozattá válás módszereit, az elkerülés eszközeit és lehetőségeit ismertették a rendezvényen résztvevő idősekkel.

A bűnmegelőzési kollégák megtörtént eseteken keresztül hívták fel a nyugdíjasok figyelmét azokra az élethelyzetekre, amelyekkel a mindennapokban is találkozhatnak. Előfordul ugyanis, hogy ismeretlen személyek különböző szolgáltatók munkatársainak adják ki magukat, vagy éppen valamilyen javítás ürügyén jutnak be az idősek otthonába. Olyan is megesett már, hogy a trükkös csalók kórházi kezelésre hivatkozva csaltak ki nagyobb összeget az időskorúaktól, vagy különféle történetek kitalálásával férkőztek a bizalmukba. Az elkövetők a sértettek korát, egészségi állapotát, hiszékenységét, jószívűségét, valamint jóhiszeműségét használják ki, és károsítják meg a gyanútlan áldozatokat.

A lakossági fórumra meghívást kapott az Idősek Európai Háza Alapítvány elnöke is, aki az időskori demenciáról tartott előadást a résztvevőknek.

A rendőrség a következő vagyonvédelmi óvintézkedéseket javasolja az áldozattá válás megelőzése érdekében:

- Ne tartson otthonában a szükségesnél nagyobb összegű készpénzt!

- Ne engedjen be idegeneket otthonába!

- Kerülje a házaló árusoktól való vásárlást!

- Bankkártyáját, pénz- és irattárcáját vásárláskor tartsa biztonságos helyen - táska belsejében, belső zsebekben! A kártya PIN kódját jegyezze meg, soha ne írja fel, és ne tárolja a bankkártya mellett! Táskáját ne hagyja nyitott állapotban, és ne tegye a bevásárlókocsiba!

- A lakást, kaput akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!

- Otthona bejárati ajtajára szereltessen fel biztonsági láncot, használjon elektromos ajtóéket!

- Lehetőségeihez mérten szereltessen fel védelmi eszközöket (biztonságos kerítést, ablakrácsot, riasztókat, jelzőberendezéseket)!

- Ajtajára, postaládájára lehetőleg csak vezetéknevet írjon! Kerülje például az özvegy és a doktor címek kiírását, ebből a behatoló anyagi viszonyaira, vagy egyedül élő állapotára következtethet.

Amennyiben bűncselekmény áldozatává válik, haladéktalanul tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es telefonszámon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.