Biztonságban a szünidőben

2017. 06. 01., cs - 13:05
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárőrök és rendőrök közösen tartottak bűn- és baleset-megelőzési programot Lakiteleken.

A Szabó Mihály Polgárőr Egyesület 2017. május 31-én Lakiteleken tartott rendezvényt, mely során a nyár veszélyeire hívták fel a figyelmét a település diákjainak azzal a céllal, hogy elősegítsék a nyári balesetek megelőzését. A rendezvényen a Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztálya bűnmegelőzési foglalkozást, míg a Tiszakécskei Rendőrőrs munkatársai közlekedésbiztonsági foglalkozást tartottak a fiataloknak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fejszével ütött

A várpalotai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 38 éves berhidai férfit.

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Egyenesen a virágágyásba

Ittas sofőrrel szemben intézkedtek a kiskőrösi rendőrök, aki szerencsére „csak” egy betonládán landolt autójával, de nagyobb baj is történhetett volna.

 

Két órán belül felderítve

A gyanúsítottak hűtőkompresszorokat vittek el egy debreceni élelmiszerbolt udvaráról. Mind a négyüket bűnügyi őrizetbe vették.

 

Forgalmas szombat éjszaka

12 óra alatt 3132 ellenőrzött járművezető a belvárosi régióban. A fővárosi rendőrök a közlekedési szabályok betartatására fókuszáltak.

 

Betörőt keresnek!

A ceglédi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításához.