Bűnmegelőzési „MINDENT – TUDÁS” a nyári táborban

2020. 08. 12., sze - 09:05
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti táborban hasznos információkat szereztek többek között a nyár veszélyeiről a gyerekek.

Az Egyedülálló Szülők Klubja kecskeméti csoportja 2020 augusztusának második hetére nyári napközis tábor szervezett a klubtagok gyermekei számára. A klub vezetése a táborozók nyári biztonsága érdekében prevenciós előadásra kérte fel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakelőadóját, Pestiné Zélity Brigitta rendőr őrnagynőt.

A programon 25 általános iskolás ismerkedhetett meg a 112 segélyhívó szám jogszerű, és célszerű használatával – a segítségnyújtáshoz szükséges információk körével – a nyár veszélyei elkerülésével, valamint az internet veszélyeivel.

Fentieken túl a bűnmegelőzési előadótól ismereteket kaptak személyes biztonságuk és értékeik védelméről. Végül az alkoholfogyasztástól befolyásolt állapotot szimuláló szemüveggel teljesíthető játékkal és kérdésekkel zárták a délutánt.

1

A bűnmegelőzési tanácsok között a szakelőadó az alábbiakat hangsúlyozta:

  • Soha ne hagyják felügyelet nélkül kerékpárjukat – még egy pillanatra sem lezárás nélkül! A legtöbb lopás a “beugrok a boltba, addig kint hagyom a bringát” esetek következménye.
  • Jól látható, forgalmas helyen hagyják a bicajt, olyan helyen, ahol a gyalogos forgalomnak legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!
  • A nyári szünidőben sok gyermek tartózkodik egyedül, felügyelet nélkül az otthonában. Fontos, hogy csak ismerőst engedjenek be a lakásba, baj esetén haladéktalanul hívják a szüleiket, vagy a 112-es segélyhívó számot! 
  • Internethasználat során figyeljenek adataik megadásának veszélyeire, ismerjék a visszaélések elkerülési lehetőségeit!
  • A nyári szünidő alatt a fiatalok csak azokra a helyekre menjenek játszani, barátokkal szórakozni, ahová a szülők elengedték őket! Tanácsos megbeszélni, hogy a gyermek milyen időpontra érjen haza, és amennyiben közbejönne valami, arról mindenképpen értesítse erről szüleit a felesleges aggodalom elkerülése érdekében!
  • A strandokon és természetes vizek partján tartsák be a fürdőzésre vonatkozó szabályokat! Értéktárgyat lehetőség szerint ne, és csak annyi pénzt vigyenek magukkal, ami feltétlenül szükséges. A kulcsokat, iratokat, értékeket helyezzék el a biztonságot garantáló széfben, vagy értékmegőrzőben!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.