Félévi bizonyítványosztás

2020. 01. 31., p - 08:25
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük fogadják meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsait.

Az iskola első féléve lezárult, a megyében sok ezer diák várja a féléves bizonyítványosztást, azonban lehetnek olyanok, akik nem örülnek, hiszen nem biztos, hogy úgy sikerültek az érdemjegyeik, ahogy azt ők várták volna.

Sajnálatos módon lehetnek olyan fiatalok, akik ilyen esetben nem merik felvállalni a szülőkkel való találkozást, hiszen úgy gondolják szidás, vagy büntetés várhat rájuk. A félelem miatt hozhatnak meggondolatlan döntéseket, amelyeknek súlyos következményei lehetnek.

Ezek a szorongás szülte döntések megviselhetik mind a fiatalokat, mind a szülőket.

Mi lehet a megoldás?

Kérjük a szülőket, hogy mindig nyíltan és őszintén beszéljenek gyerekükkel!

Törekedjenek a bizalom folyamatos építésére, valamint megtartására! Olyan szülő -gyermek viszonyt kell kialakítani, amelyben a fiatal számíthat a családjára, hogy bátran elmondhassa gondjait, félelmeit, hogy közösen keressenek és találjanak a problémára megoldást.

Beszéljenek a felelőtlen döntések következményeiről és a csellengés veszélyeiről! Fontos, hogy a fiatal ne az utcát válassza a megértő és biztonságos otthon helyett! Ne feledje, a fiatal nem fog egy rossz bizonyítvány miatt elmenni otthonról, ha tisztában van azzal, hogy bizalommal fordulhat szüleihez, ha érzi, hogy őszintén meghallgatják és támogatják!

További ajánlásaink:

  • A szülő szánjon elegendő időt gyermekére és figyelemmel, megértéssel hallgassa meg problémáját, véleményét!
  • Egy jó beszélgetés sokkal célravezetőbb lehet, mint egy veszekedés a rossz jegyek miatt!
  • A csellengés semmire nem jelent megoldást!
  • Világosítsák fel gyermekeiket a csellengés jelentette veszélyekről!
  • Fontos, hogy a szülő mindig tudja, merre és kivel jár a gyermeke!
  • Fontos, hogy a szülők a gyermekük osztályfőnökével és tanáraival is rendszeresen tartsák a kapcsolatot, hogy tisztában legyenek a gyermekük iskolai előmenetelével és magatartásával is!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.