Kisdiákok látogattak a Bajai Rendőrkapitányságra

2015. 04. 30., cs - 11:49
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három napon át közel 300 bajai tanuló látogatta meg a Bajai Rendőrkapitányságot, ahol közelebbről is megismerkedhettek az egyenruhások munkájával.

Hétfőtől csütörtökig közel 300 bajai tanuló látogatott el a Bajai Rendőrkapitányságra. Azon általános iskolák 3. osztályos diákjai kaptak meghívást, amelyek a tanév során részt vettek a D.A.D.A. (bűnmegelőzési) programban. A diákok látogatásuk során körbejárták a rendőrség épületeit, betekinthettek egy üresen álló fogdába és a bűnügyi technikusok segítségével tenyérnyomatot készítettek. Nagy érdeklődés kísérte a fegyverbemutatót is, ám a legnagyobb sikert ismét Kreol, a kábítószer- és nyomkövető rendőrkutya aratta. Gazdájával és segítőjével közös bemutatójuk során Kreol megmutatta, hogyan is kell elfogni egy menekülő bűnözőt. A fiatalok a látványos akciót előbb csendben figyelték, majd óriási tapssal köszönték meg a rendőröknek a tartalmas délelőttöt.              


Hírfolyam

 

Vasútállomásról lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításában.

 

Kéklámpások napja 3

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és társszerveik idén harmadszor rendezték meg a rendvédelmi szervek nyílt napját a Miskolci Rendvédelmi Technikumban.

 

Egy éjszaka, két balhé

Gyanúsítottként hallgattak ki a szekszárdi rendőrök egy Magyarcsanádról érkezett betörőt.

 

DELTA a drogprevencióban 5.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a kábítószerbűnözés, kiemelten a keresleti oldal visszaszorítása céljából egy drog-ellenes plakátsorozatot álmodtak meg.