Konferencia az ifjúságért

2014. 03. 20., cs - 10:08
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Értékelték a gyermekvédelem területén dolgozók az elmúlt évi tevékenységet és meghatározták a jövőben feladatokat.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. március 17-én ifjúságvédelmi konferenciát rendezett. Az értekezleten részt vett a megye valamennyi gyermekjóléti szolgálatának vezetője és a rendőrkapitányságok ifjúságvédelmi szakemberei.  A konferencián a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalát annak vezetője, Dr. Bartáné Dr. Plantek J. Judit képviselte. Az évente megrendezésre kerülő rendezvény célja volt, hogy a gyermekvédelem területén dolgozók értékeljék a 2013. évben végzett ez irányú tevékenységet, és meghatározzák a jövőbeni feladatokat.

A munkaértekezletet Dr. Kalmár Zsolt r. alezredes bűnügyi főkapitány helyettes nyitotta meg. Ezt követően Medve Judit r. alezredes a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője számolt be az ifjúságvédelemmel kapcsolatos rendőrségi aktualitásokról. Dr. Németh Zsolt nyugalmazott rendőr ezredes, kriminológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi karának tanára, az Országos Kriminológiai Intézet tagja „Dilemmák a gyermekvédelmi jelzőrendszer és a gyermekjóléti szolgálatok működésével kapcsolatban” címmel tartott előadást. Majd Cserkúti Gáborné, az Egészségügyi-Szociális Központ Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője és Tóth Józsefné, a Bátonyterenyei Szociális Központ igazgató-helyettese a gyermekjóléti szolgálatok szakembereinek elmúlt évi tapasztalatairól tájékoztatták a jelen lévőket. A rendezvényt záró fórumon kötetlen szakmai beszélgetésre nyílt lehetőség a résztvevők között.

Az értekezleten elhangzottak alapján megállapítható, hogy Nógrád megyében a gyermekvédelmi szakemberek együttműködése hatékony, az úgynevezett ifjúságvédelmi jelzőrendszer tagjainak munkakapcsolata kimagasló.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.