Folyamatos a toborzás Nógrád megyében

2018. 03. 24., szo - 09:01
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök továbbra is várják a határvadász-képzés iránt érdeklődőket.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja 2018. március 23-án Salgótarjánban, a távolsági autóbusz-állomáson várta a határvadász-képzés iránt érdeklődőket. A rendőrök ismertették a jelentkezéshez szükséges egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételeket, egyben válaszoltak a képzés kapcsán felmerült kérdésekre.

A toborzó tiszttel legközelebb 2018. március 29-én 9 órától Somoskőújfalu község központjában találkozhatnak a képzés iránt érdeklődők.

A határvadász-képzésről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, valamennyi rendőrkapitányságon és rendőrőrsön, valamint a rendőrség honlapján is tájékoztatást kaphatnak.


Hírfolyam

 

Keressük Dudás Alexandrát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, nemesbikki lány eltűnése ügyében.

 

Három ügy, három elfogás

A Fejér vármegyei rendőrök a hétvégén sem voltak tétlenek. Amellett, hogy a fesztiválokon fokozott a jelenlétünk, az elmúlt napokban több sikeres intézkedést is végrehajtottunk.

 

Besurranó kezén kattant a bilincs Debrecenben

A 29 éves férfi egy családi házból lopott szerszámgépeket és elektronikai eszközöket, majd egy erdőben elrejtette azokat. A nyomozók két nap alatt azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.