Továbbra is várjuk a jelentkezőket

2018. 11. 12., h - 08:24
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatos a határvadászok toborzása Vas megyében.

A toborzó csoport tagjai – az elmúlt héten – 2018. november 6-án, Szombathelyen a „Vas Népe Állásbörze” helyszínén, valamint 2018. november 10-én, a megyeszékhelyen megtartott „Szent Márton-napi Országos Nagyvásár”-on adtak felvilágosítást a határvadászképzésre történő jelentkezés feltételeiről.

Munkatársaink 2017. november 14-én, szerdán is várják a rendőri pálya iránt érdeklődőket a „Pályaválasztási és Képzési Kiállítás” helyszínén, Szombathelyen.

Akik nem tudják személyesen felkeresni kollégáinkat, azok felvilágosítást kérhetnek a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatánál, a rendőrkapitányságokon, illetve informálódhatnak a Rendőrség honlapján is.


Hírfolyam

 

Befejezték a komádi emberölés nyomozását

A gyanú szerint egy 64 éves férfit egyik alkalmazottja lőtte le pisztollyal. A bűnügyi igazgatóság nyomozói vádemelési javaslattal adták át az iratokat az ügyészségnek.

 

Határ menti értekezlet

Magyarország 2. számú, valamint a Szlovák Köztársaság Nyitrai, illetve Besztercebányai Kerület határmegbízottjai értékelték az elmúlt fél év közös feladatait Verőcén.

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.