10 napon belül bíróság elé állhat

2014. 02. 06., cs - 08:48
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már a bűncselekmény elkövetésének estéjén elfogták a gyanúsítottat a sárbogárdi rendőrök.

K. István ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatot büntetőeljárást a Sárbogárdi Rendőrkapitányság.

Vajtáról érkezett bejelentés a Rendőrségre 2014. január 26-án betörésről. Az intézkedő járőrök a helyszínen megállapították, hogy egy ismeretlen személy ajtót befeszítve gázpalackot tulajdonított el az ingatlanból. A környéken végzett adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeképpen még aznap beazonosították a rendőrök a terheltet, akit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki a kapitányságon. A nyomozók az eltulajdonított gázpalackot is lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.

K. István kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, így a Sárbogárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya ügyében bíróság elé állítást kezdeményezett. 


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.