1000 forint

2023. 10. 26., cs - 08:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított 1000 forintért vágta meg ismerőse nyakát, életveszélyes sérüléseket okozva. A hajdú-bihari rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

A bejelentés 2023. október 21-én éjjel érkezett a rendőrségre. Egy kisebb társaság születésnapot ünnepelt egy berettyóújfalui családi házban. A 49 éves házigazda szóváltásba keveredett egyik vendégével. A vita tárgyát egy 1000 forintos tartozás képezte.

Szó szót követetett, majd a 49 éves férfi kiment a konyhába, felkapott egy kést, és megvágta ismerőse nyakát. A sértett erősen vérzett, ezért sietve autóba ültették, és a helyi kórházba hajtottak vele. Az orvosi vélemények alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök még a helyszínen elfogták a házigazdát, majd előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.