13 szír állampolgárt akart külföldre vinni

2015. 06. 22., h - 12:14
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök egy 32 éves férfit vettek őrizetbe.

 

Embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán B. József 32 éves kecskeméti lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. június 19-én a késő esti órákban 13 szír állampolgárt – köztük 5 gyermeket – vett fel egy budapesti szállodánál, akiket személyenként 400 Euroért szállított volna Németországba. A szír állampolgárok jogellenesen tartózkodtak az ország területén.

 

A 32 éves férfit a rendőrök állampolgári bejelentés alapján igazoltatták az M1-M7-es autópálya közös szakaszán. Az általa vezetett mikrobuszban a budaörsi nyomozók megtalálták a szír állampolgárokat, akiket a további intézkedés céljából a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak átadtak.

 

B. Józsefet elfogását követően a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozóhatóság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak