15 perc

2022. 04. 04., h - 08:13
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindössze ennyi időre volt szükségük a dorogi rendőröknek, hogy elfogják egy rablás elkövetőit.

A rendőrségen 2022. április 3-án este egy férfi tett bejelentést, miszerint Dorogon, az utcán két ismeretlen bántalmazta őt, és erőszakkal elvették a sapkáját. A sértett személyleírást adott az elkövetőkről, ami alapján a rendőrök forró nyomon indultak a felkutatásukra. A járőrök néhány órával korábban intézkedtek két fiatallal szemben, akik egy parkolóban verekedtek, autókat és táblákat rugdostak. A rendőrök előállították őket és rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indítottak ellenük, majd szabadon engedték őket. A leírás alapján a rendőrök azonnal tudták, hogy ezt a két férfit kell keresniük, ezért elindultak a felkutatásukra.

 

Mindössze 15 percre volt szükségük ahhoz, hogy elfogják a 18 éves P. Patrikot és a szintén 18 éves T. Csabát. A két férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett, garázdaság és rongálás elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták őket. Mindketten beismerő vallomást tettek. A nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették, és kezdeményezték, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.