2 hónap alatt 8 bűncselekményt követett el

2022. 07. 14., cs - 11:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök befejezték a nyomozást a 22 éves helyi férfival szemben.

Egy segédmotor-kerékpárt tulajdonított el valaki 2022. február 17-én egy hajdúhadházi ingatlan udvaráról. A helyi rendőrök napokon belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Mint kiderült, a 22 éves férfi célirányosan indult el a sértetthez aznap éjjel. A kétkerekűt ellopta, egy napig használta, majd eladta egy ismerősének.

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és szabadlábon hagyása mellett indítottak ellene nyomozást.

Két hét múlva egy hajdúhadházi telephelyről 30 méter rézvezeték tűnt el, míg március 3-án egy kisteherautót nem talált a tulajdonosa abban a parkolóban, ahol leállította. A szálak ismét a 22 éves férfihez vezettek és a gyanú hamar be is igazolódott.

A nyomozás adatai szerint volt munkáltatójától lopta el a rézvezetékeket, míg a kisteherautót pusztán azért tulajdonította el, mert nem akart gyalogolni az otthonáig. Pechére azonban olyan útra tévedt, ahol a jármű elakadt, ezért otthagyta és hazasétált. Másnap viszont úgy gondolta, hogy átkutatja a teherautót hátha talál benne olyan tárgyakat, amiket később értékesíteni tud. Visszament és a karosszériát, belsőteret nem kímélve kezdett kutatásba.

A rendőrök háromrendbeli lopás, egyrendbeli rongálás, valamint kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak vele szemben büntetőeljárást. A nyomozás során továbbá az is megállapítást nyert, hogy a férfi a motorral és a kisteherautóval is úgy közlekedett, hogy jogerősen el volt tiltva a járművezetéstől. Ezért kétrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.