30 nap

2014. 11. 21., p - 11:13
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte az emberölés bűntette kísérlet elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi előzetes letartóztatását.

Esztergomi otthonában szólalkozott össze fiával M. László 2014. november 20-án délután. A vita odáig fajult, hogy a férfi egy késsel megszúrta a sértettet, akit ezt követően a mentők kórházba vittek. A rendőrök a helyszínen elfogták M. Lászlót, akit előállítottak a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őt. A 71 éves férfi ellen emberölés bűntette kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság 2014. november 21-én elrendelte előzetes letartóztatását.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.