41 milliós betöréssorozat - pontot tettek a betörőpáros ügyére az I. kerületi rendőrök

2020. 06. 15., h - 14:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Befejezték a nyomozók annak a két férfinek az ügyét, akik rövid időn belül főváros szerte öt lakásba is betörtek.

A budapesti nyomozók 2019. február 21-én este a Ferdinánd hídon állítottak meg egy autót, mert információ merült fel arra, hogy annak utasai fél órával korábban egy teraszajtót befeszítve betörtek egy újlipótvárosi lakásba. A rendőrök az autó átvizsgálásakor műszaki cikkeket és egy bőröndöt is találtak, melyekről kiderült, hogy azokat egy Hegedűs Gyula utcai lakásból loptak el. A rendőrök az adatgyűjtések során megállapították, hogy az autóban ülő 33 éves L. Tamás és társa, a 31 éves V. Márk a betörés előtt kifigyelte, hogy a társasház lakói nem csukták be maguk után a kaput, majd egyikük egy lakó távozását kihasználva besurrant a házba. Nemsokkal később egy bőrönddel jött ki, amit a közelben várakozó társa kocsijába tett, majd elhajtottak a helyszínről. A rendőrök a két férfit elfogásukat követően előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtést követően kiderítették, hogy a két budapesti férfi 2019. január 14. és február 21. között öt alkalommal tört be lakásokba Budapest több kerületében. Jellemzően a betörőpáros egyike volt a sofőr, aki figyelt az utcán, míg társa átkutatta a lakásokat. A páros különböző módszerekkel, az ajtókat, ablakokat befeszítve, lakatokat levágva követte el a betöréseket. Az elkövetők mindent elloptak, ami mozdítható volt: pénzt, ékszert, műszaki cikkeket, kerékpárt, cipőt, ruhát és még cukorkát is. A nyomozás adatai szerint a két férfi az öt betörés során több, mint 41 millió forintnyi vagyontárgyat lopott el.

A nyomozók V. Márkot négyrendbeli lopás bűntett és egyrendbeli lopás vétség L. Tamást pedig háromrendbeli lopás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrök a két gyanúsított lakásán tartott kutatás során lefoglalták az ellopott tárgyak egy részét, melyeket tulajdonosaiknak visszaadtak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak