420,3 gramm - fotókkal

2014. 08. 21., cs - 12:28
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ablakon másztak be a rendőrök a földszinti lakásba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága indított eljárást kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt O. Alejandro 20 éves budapesti lakos ellen.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2014. augusztus 20-án délelőtt, miszerint egy Budapest VIII., Rigó utcai lakásban kábítószert árul egy férfi.

A józsefvárosi rendőrök 2014. augusztus 20-án 11 óra 30 perc körüli időben a bekopogtak a földszinti lakás ajtaján, de az ingatlanban tartózkodók zavartan közölték az egyenruhásokkal, hogy nem találják a kulcsot és nem tudják beengedni őket. A rendőrök felszólítására az ablakot kinyitották és körzeti megbízottak azon keresztül bejutottak a lakásba.

A házkutatás során a rendőrök 420,3 gramm kábítószergyanús anyagot, önzáró nylontasakot, egy mérleget, kábítószergyanús anyaggal szennyezett táskát, valamint műanyag tálcát találtak.

A lakásban tartózkodó 6 főt az egyenruhások előállították, 5 személyt tanúként hallgattak ki. O. Alejandrot gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.