5 órán belül elfogták a rablót

2022. 07. 04., h - 09:58
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 42 éves férfi két alkalommal is pénzt követelt, amit a félelemben lévő sértett átadott. A telefont is elvette az áldozatától. Az oroszlányi rendőrök öt órán belül elfogták az elkövetőt, akit őrizetbe vettek.

A rendőrségre július 3-án éjfél után pár perccel érkezett bejelentés, hogy Dadon egy férfit kiraboltak. A rendőröknek a sértett elmondta, hogy oda lépett hozzá egy személy, aki ezer forintot követelt, valamint bántalmazást helyezett kilátásba, ha az összeget nem kapja meg. Támadó állást is felvett, hogy akaratát nyomatékossá tegye. A pénzt megkapta, majd távozott. A tettes később újra megkereste a sértettet, a korábbi fenyegetést alkalmazta, de ekkor már 3 ezer forintot követelt, amit ismét megkapott. A tettes, a sértett zsebéből a telefont is kivette, az értékekkel együtt távozott. A károsult a második esetet követően kért segítséget. Az oroszlányi rendőrök adatgyűjtést végeztek, és megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát.

L. Józsefet 4 óra 40 perckor fogták el a rendőrök Tatabányán. Őt előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene rablás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására. A tettes már nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, jelenleg is van ellene büntetőeljárás folyamatban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.