5 perc alatt elfogták – videóval

2016. 10. 18., k - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kifosztotta a sértettet Terézvárosban, majd az ellopott mobiltelefont egy parkoló autó alá dobta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat I. Pál 35 éves budapesti lakossal szemben kifosztás bűntett miatt.

A férfi 2016. október 16-án 4 óra 10 perc körül odalépett a Budapest VI., Nyugati téri aluljáró lépcsőjén ülő sértett mellé és kivette a zsebéből a mobiltelefonját, majd a Jókai utca irányába elhagyta a helyszínt. A bűncselekmény elkövetését egy térfigyelő kamera rögzítette, így a rendőrök 5 percen belül elfogták a férfit, aki az intézkedés előtt az ellopott mobiltelefont bedobta egy parkoló autó alá.

A rendőrök I. Pált előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.