68 perc elegendő volt - elfogva

2021. 04. 14., sze - 07:42
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A váci zsaruk előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a 19 éves fiatalt, aki a gyanú szerint erőszakkal vette el egy fiú pénzét Vácon.

A Váci Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés szerint 2021. április 11-én 13 óra 30 perc körül egy 14 éves fiút kiraboltak. Az áldozat elmondta a rendőröknek, hogy egy fiú ült mellé egy váci buszmegállóban, pénzt kért tőle, azonban az átadott apróval nem elégedett meg, többet akart.

Az elkövető, hogy megtörje és megfélemlítse a sértettet, egy pillanatra a zsebébe nyúlt, mintha abból valamit előhúzni szándékozna, majd megfenyegette, ha nem adja oda az összes pénzét, megszúrkálja. Az áldozat félelmében a még nála lévő kétezer forintot is odaadta, R. Krisztofer pedig zsákmányával elfutott.

Forró nyomon indultak a váci zsaruk, azonosították és közel egy óra alatt Vác belvárosában már kattant a bilincs a rablással gyanúsítható férfi kezén. A nyomozók R. Krisztofert a rendőrkapitányságra előállították és rablás bűntettének gyanúja miatt kihallgatták.

A fiú a bűncselekmény elkövetését részben elismerte, állítása szerint azonban nem fenyegette meg a sértettet, szépen kérte a lóvét, amiből később cigarettát és dobozos üdítőt vásárolt. A rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hiába a futás

A rendőrök elfogták azt a sofőrt, aki igazoltatásakor kiugrott a kocsiból és meglépett. Mint kiderült, 11 külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Karóval támadt a fiú

A rendőrök azonnal elfogták azt a fiút, aki Miskolcon egy karóval ütötte le áldozatát, akitől a cipőjét, és a pénzét vette el.