8 liter borért rongált

2013. 07. 25., cs - 19:15
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfi.

A Szegedi Rendőrkapitányságra 2013 áprilisában érkezett bejelentés, miszerint a város Tápai utcájában lévő egyik kisbolt üvegét betörték. A szegedi rendőrök a széles körű adatgyűjtés eredményeként 2013 májusában elfogták és előállították N. Tamást, aki ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A további nyomozás adatai, valamint a gyanúsítotti kihallgatás alapján fény derült arra, hogy N. Tamás 8 liter fehérborért követte el a bűncselekményt.

A Szegedi Rendőrkapitányság egyenruhásai a kitartó rendőri munka eredményeként 2013. július 24-én elfogták P. Norbert szegedi lakost, aki a megalapozott gyanú szerint 4x 2 liter bort adott N. Tamásnak abból a célból, hogy okozzon kárt a kisbolt épületében. Mindkét férfi ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.


Hírfolyam

 

Őrizetbe vették a bántalmazót

A gyanú szerint egy 39 éves férfi megverte és bezárta egy lakásba a barátnőjét Debrecenben. A bűnügyi igazgatóság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.