A bárányok nem hallgattak
Bégetés vezette el a rendőröket a tolvajhoz, aki egy újsolti hodályból vitte el a három újszülöttet. A nyomozás gyorsan lezárult és az állatok hazatérhettek.

Egy juhász május 1-jén hajnalban értesítette a munkaadóját arról, hogy eltűnt három újszülött bárány az újsolti hodályból. A gazda azonnal bejelentést tett a rendőrségen, a nyomozók pedig rögvest megkezdték az adatgyűjtést.
Egy szemtanú arról számolt be, hogy hajnalban látott egy asszonyt biciklizni a hodály irányából, aki egy zsákot tolt maga előtt. Elmondása szerint az asszony tanyája felől bárányhangokat is hallott, ám csak a nő becenevét ismerte.
A rendőrök rövid időn belül azonosították a 82 éves solti nőt, és a lakcímén megtalálták az eltűnt állatokat. A bárányokat lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosuknak.
Az asszonyt lopás vétsége miatt hallgatták ki. Az ügy vizsgálatát a kalocsai rendőrök befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.