A betörés helyszínén hagyta személyi igazolványát

2021. 06. 02., sze - 12:57
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy nagymányoki férfi ellen folytattak, aki egy zárva levő benzinkútra ment be.

Egy bonyhádi üzemanyag-töltőállomás képviselője tett bejelentést a rendőrségen 2021. március 9-én, mert reggel nyitáskor azt észlelte, hogy ismeretlen tettes feszegette a benzinkút fotocellás ajtaját, és bement a belső térbe is. A bonyhádi rendőrök a helyszíni szemle során a shopban találtak egy személyi igazolványt is. Az eset kapcsán beszerzett bizonyítékok értékelését követően elszámoltatták, majd gyanúsítottként hallgatták ki az okmány tulajdonosát, egy 24 éves nagymányoki férfit lopás vétség kísérlet  miatt. Az elkövető tettére magyarázatot adni nem tudott.

kép

A bonyhádi rendőrök az eset körülményeinek vizsgálatát befejezték, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.