A betörőbanda újabb tagja őrizetben

2016. 02. 11., cs - 16:15
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kengyel térségében korábban elfogott gyanúsítottak ötödik társát is őrizetbe vette a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Korábban hírül adtuk, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói és felderítői a „Körös” Közterületi Támogató Alosztályának rendőreivel együtt 2016. január 22-én Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Kengyel község külterületén elfogtak négy férfit. Akkor azzal gyanúsították őket, hogy közvetlenül az elfogásukat megelőzően egy martfűi családi házba, valamint közülük ketten 2015. december 9-én egy köröstarcsai családi házba törtek be, ahonnan készpénzt, ékszereket és karórát loptak el. Azóta vizsgálták azt is, hogy más, hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséhez közük lehet-e.

 

A nyomozók a több megyére kiterjedő, alapos elemző munka során olyan adatokat szereztek be, amelyek alapján a 40 éves L. Cs. és a 38 éves O. V. hajdúszováti lakosok megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. novembere óta Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében összesen 11 lakóházba törtek be. A bűncselekmények elkövetésekor készpénzt, ékszereket, műszaki cikkeket és egyéb értékeket tulajdonítottak el. Emellett egy személygépkocsi ablakát is betörték, amelyből szintén elvitték a benne talált értékeket. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 44 éves nyíregyházi K. I. öt alkalommal, a 27 éves hajdúszováti K. A. egyszer vett részt a betörések elkövetésében. Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak több millió forint kárt okoztak a sértetteknek. 

 

A főkapitányság rendőrei 2016. február 10-én kabai lakhelyén elfogták a betörőbanda ötödik tagját is. A 45 éves G. J. a megalapozott gyanú szerint 6 lakásbetörésnél volt társa a L. Cs-nek és O. V-nak. G. J-t a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.