A biznisz véget ért

2024. 10. 02., sze - 10:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Soproni Rendőrkapitányság nyomozói a napokban egy kábítószer-terjesztő csoport három tagján ütöttek rajta.

A rendőröknek 2023 végén került látókörbe egy 43 éves helybeli férfi, aki Sopronban és a határ menti kistelepülésen különböző kábítószereket értékesít.

Munkatársaink gyanúja a több hónapon át tartó nyomozás során nemhogy beigazolódott, de azt is megállapították, hogy a dílert egy 30 éves fiatalember és annak 29 éves élettársa is segítette, akik szintén huzamosabb ideje drogot árultak fogyasztó ismerőseiknek.

Soproni kollégáink – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve – a párt szeptember végén Ágfalván, míg az időközben Budapestre költözött kábítószer-kereskedőt a fővárosban fogták el. A két férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

A rendőrök a gyanúsítottak lakásán kutatásokat végeztek, ahol a kábítószer terjesztéséhez, porciózásához szükséges tárgyakat és eszközöket foglaltak le.

A Soproni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az elkövetők ellen kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vádemelési javaslat a séi rablásban

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lezárta annak a két, letartóztatásban lévő férfinak az ügyét, akik többször kiraboltak és bántalmaztak egy nőt Vas vármegyében.

 

Fokozott ellenőrzés

A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2024. október 17-én.

 

Szia uram! Kedvezményes bérlet érdekel?

Egy miskolci sértett ügyében nyomoznak a rendőrök, aki gyanútlanul megadta a banki adatait egy közösségi oldalon hirdetett kedvezményes bérletvásárlás kapcsán. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Mátrix Projekt keretein belül folytatja a küzdelmet az internetes csalók ellen.