A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat
Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság számára kiemelten fontos, hogy a főváros adventi készülődését mindenki biztonságban élhesse meg. Ennek kapcsán 2025. december 02-án, Nagy-Kovács Dávid r. százados, a BRFK Zseblopási Alosztály vezetője tartott sajtótájékoztatót a Vörösmarty téren.
A karácsonyi vásárok ilyenkor több tízezer látogatót vonzanak, ezért a BRFK idén is külön hangsúlyt helyez a rendőri jelenlétre, a bűnmegelőzésre és a lakosság biztonságérzetének növelésére. A civil ruhás bűnügyi és egyenruhás állomány jelen van a vásárok területén és azok közvetlen környezetében.
A fizikai biztonság növelése érdekében idén is betonelemeket helyeztünk el. A BRFK feliratú terelőelemek védik a látogatókat az esetleges járműves behajtási kísérletektől, ugyanakkor nem akadályozza a mentők és más készenléti szervek közlekedését.
Az ünnepi időszak a zsebtolvajok számára is kiemelt alkalom. Gyakran a tömegben elvegyülve, tolakodást vagy „véletlen” ütközéseket kihasználva próbálnak értékeket eltulajdonítani. A rendőrség a látogatók biztonsága érdekében kéri, hogy pénztárcájukat és telefonjukat ne tartsák könnyen hozzáférhető zsebekben vagy a táska tetején, értékeiket vásárlás közben ne tegyék le pultra, és lehetőség szerint digitális fizetési módot válasszanak. Bankkártya eltűnése esetén elengedhetetlen a bank azonnali értesítése és a rendőrségi bejelentés megtétele.
A megnövekedett online vásárlási forgalom miatt az internetes csalások is gyakoribbá válnak. Fontos ellenőrizni a webáruházak hitelességét, az adatkezelési tájékoztató meglétét, valamint kizárólag megbízható fizetési szolgáltatókat használni. Gyanúsan alacsony árak, másolt tartalmak, helyesírási hibák vagy kriptovaluta-fizetést követelő oldalak esetén javasolt elállni a vásárlástól.
Az adventi időszak a megtévesztő adománygyűjtéseknek is kedvez. A közterületi gyűjtés engedélyköteles, a jogszerű adománygyűjtés nem tolakodó és nem szólítja le erőszakosan a járókelőket. Kétség esetén érdemes ellenőrizni a szervezet hivatalos online felületeit.
A BRFK külön felhívta a figyelmet arra, hogy a téli hónapokban nő a kihűlés veszélye. Amennyiben közterületen fázó, zavart vagy magatehetetlen személyt látnak, azonnal tárcsázni kell a 112-es segélyhívót.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság célja, hogy minden budapesti lakos és a fővárosba érkező vendég biztonságban, békésen és méltósággal élhesse meg az ünnepvárást. A budapesti rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy fogadják meg a tanácsokat, vigyázzanak értékeikre, figyeljenek egymásra, és szükség esetén forduljanak bizalommal a rendőrökhöz.