A BRFK gazdasági nyomozói 3,1 milliárd bűnös vagyont szereztek vissza

2023. 07. 04., k - 11:45
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Vagyon-visszaszerzési Alosztály keresi, elemzi a bűncselekményekből szerzett vagyonelemek eredetét, útját és célállomását. Munkájuk során a kriptoszámláktól a luxusvillákig mindent lefoglalnak az elkövetőktől, hogy kártalanítani tudják a sértetteket.

A közvélemény számára a nyomozások egyik legismeretlenebb része a rendőrök vagyonvisszaszerzési feladata a büntetőeljárásban, hiszen miután felderítik és elfogják a bűncselekmények elkövetőit, a nyomozókra aprólékos és sokszor szerteágazó feladat vár; a bűncselekmény útján megszerzett vagyon elvonása a bűnelkövetőktől és ennek biztosítása a sértettek, illetve az állam javára.

A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának Vagyon-visszaszerzési Alosztálya 2019. április 1-én alakult, az egység azóta folyamatosan támogatja a pénzmosás miatt indult eljárásokat, elemzi a bűnös pénzek fogadására használt bankszámlák forgalmát, az ugyanebből a célból alapított gazdasági társaságok működését, valamint keresi az elrejtett és a mindennapokban használt, szem előtt lévő vagyontárgyakat egyaránt. A gazdasági nyomozók mellett a vagyonvisszaszerzésre specializálódott alosztály munkatársai az eljárás kezdetétől részt vesznek az elsődleges nyomozati cselekményekben, a gyanúsítottak elfogásában és a kutatásokban is. Az évek alatt az alosztály módszerei folyamatosan fejlődtek, és számos nyomozásban voltak eredményesek. Részt vettek az albérletes csalások és az úgynevezett számlaváltós csalások eljárási cselekményeinél éppúgy, mint az eddig felderített legnagyobb magyarországi pénzmosó bűnszervezet felszámolásánál is.

A bűnszervezet 2021 májusában került a nyomozók látókörébe, melyet egy Magyarországon élő, 48 éves, izraeli állampolgárságú férfi irányított. Tagjai szervezőkön keresztül, strómanok közreműködésével alapítottak vagy vásároltak cégeket. A cégek nem végeztek valódi gazdasági tevékenységet, csak a nevükre nyitott forint- és euróbankszámlákra volt szükségük, hogy azokra a világ minden tájáról különféle, online elkövetett (jellemzően úgynevezett számlaváltós és kriptovaluta-befektetésekkel kapcsolatos) csalásokból származó pénzeket utaljanak. A nyomozás 2022. május 9-ére jutott el az első rajtaütésig, ekkor a fővárosi rendőrök az Europol munkatársaival Budapesten és környékén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyszerre 24 helyszínen tartottak kutatást.

Ugyanebben az eljárásban a vagyonvisszaszerzési nyomozók október 25-én egyetlen nap leforgása alatt két luxusvillát, tíz belvárosi lakást, hat garázst és tárolót vettek zár alá. Az ingatlanok vásárláskori értéke megközelítette a 2,25 milliárd forintot, és valamennyi a bűnszervezethez volt köthető. A szervezet tagjait szintén a tavalyi évben fogták el, közülük négyen – beleértve azt a férfit, aki a nyomozás adatai szerint a vezetőjük volt – azóta is letartóztatásban vannak, hárman pedig bűnügyi felügyelet alatt állnak.

Az októberi rajtaütésben a BRFK és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság mintegy 300 nyomozója 27 helyszínen hajtott végre kutatásokat, és bevetettek nemcsak kábítószer-, hanem különlegesen képzett pénzkereső kutyákat is. A nyomozók a pénzmosással összefüggésbe hozható vagyonelemek keresésén túl számos tárgyi bizonyítékot is lefoglaltak. Az Europol munkatársainak helyszíni támogatásával a Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály történetének legnagyobb akciójában a nap végére több mint 15,6 millió forintot, 8000 eurót, 2500 amerikai dollárt, 58 darab mobiltelefont, 22 darab laptopot és egy luxusterepjárót foglalt le, valamint 18 ingatlant vett zár alá. 

A vagyonvisszaszerzési nyomozók munkája a gyanúsítottak elfogása után vett még nagyobb lendületet. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a pénzmosásra alapított 153 cég 613 bankszámlájára érkezett közel 5,3 milliárd forintnak megfelelő devizáról derült ki, hogy bűncselekményekből származik, amelyeket 26 országban 267 sértett sérelmére követtek el.

Az ügyben három héttel ezelőtt a nyomozók újabb, a bűncselekményekhez köthető vagyonelemeket biztosítottak; közel 48 millió forintot és egy luxusterepjárót foglaltak le, valamint egy fővárosi lakást vettek zár alá. A nyomozásnak jelenleg 69 gyanúsítottja van, ebből 17-en szervezők, öt embert pedig elfogatóparancs alapján keresnek. Az eljárásban 92 helyen tartottak kutatást, készpénzben 114 millió forintnak, bankszámlákon pedig 718 millió forintnak megfelelő összeget foglaltak le. Az eljárásban a zár alá vett ingatlanokkal és a lefoglalt vagyontárgyakkal együtt 3,1 milliárd forintot, tehát a bizonyítottan bűncselekményből származó pénz 59,5%-át szerezték vissza. A BRFK a sértetteknek eddig 380 ezer eurót és 148 ezer forintot adott vissza, a többi pénzösszeg jogosultjait pedig folyamatosan vizsgálják az eljárásban.

A vagyonvisszaszerzési nyomozók komplex tevékenységét 2022. május 1-étől revizorok is segítik, és az egység módszereit tekintve is folyamatosan fejlődik, beleértve a legmodernebb speciális szoftverek, számítástechnikai rendszerek használatát. A nyomozók a pénzmosási ügyeken túl a Kiberbűnözés Elleni Osztály munkáját is támogatják az online csalások elleni küzdelemben, amelyben az egyik hangsúly a kriptovalutákba fektetett vagyonon van. A legnépszerűbb Bitcoinon kívül Ethereumot és Dogecoint is foglaltak már le a rendőrök.

Hazánk 2022 májusa óta tagja a közel 50 országot tömörítő Pénzmosás Elleni Műveleti Hálózatnak, a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya pedig a nemzetközi hálózatban Nemzeti Kapcsolattartó Pontként működik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.