A felismerhetetlenné tévő maszk

2019. 03. 13., sze - 11:33
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi rendőrök elfogták azt a két helyi férfit, akik december óta dézsmálták az egyik gyár vörösréz hulladékát.

 

Az egyik helyi üzem képviselője 2019. február 22-én feljelentést tett a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, mert észrevették, hogy a vörösréz hulladék tárolására szolgáló konténerből nagyobb mennyiségű – körülbelül 3000 kilogramm – színesfém tűnt el.

A nyomozás során felmerült, hogy a bűncselekmény elkövetésében olyan személy is részt vett, aki jól ismeri a tárolás körülményeit. A rendőrök – a gyár vezetőségével együttműködve – feltérképezték a jelenlegi és volt munkavállalókat, valamint elemezték a térfigyelő és biztonsági kamerák felvételeit. Az adatgyűjtés eredményeként eljutottak a két feltételezett tetteshez, akik 2019. március 11-én éjjel ismét bemásztak a gyár udvarára azért, hogy rezet lopjanak. A nyomozók cselekményük közben érték tetten a tolvajokat. Egyikőjüket – egy 28 éves helyi lakost – még a helyszínen sikerült elfogni, míg 23 társa elmenekült, így őt néhány órával később találták meg.

A férfiak lopás közben meghökkentő módon álcázták magukat: egy gyermek alsónadrág elején két lyukat vágtak, és ezt húzták a fejükre. A kamerafelvételeken jól felismerhető mintás alsót a rendőrök egyikőjüktől lefoglalták.

Az eljárás során az is kiderült, hogy az elkövetők legalább nyolc alkalommal jártak a gyárban, melynek során hozzávetőlegesen 3,6 millió forint értékben tulajdonítottak el rezet. A nyomozók a színesfémet illegálisan átvevő férfit is beazonosították. A 41 éves dunavecsei lakost orgazdaság bűntett, míg a két kunszentmiklósi tolvajt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök mindhárom gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.