A fonyódi rendőrök garázdaság miatt indítottak eljárást

2021. 09. 18., szo - 10:19
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A buszmegállóban verte meg ismerősét egy balatonlellei férfi.

Az ügy adatai alapján egy 56 éves helyi lakos 2021. szeptember 17-én, délután 16 óra körül szólalkozott össze 47 éves ismerősével egy balatonlellei buszmegállóban, ahol addig közösen italoztak. A szóváltás során az idősebb férfi egy sörösüveggel olyan erővel vágta fejbe vitapartnerét, hogy az üveg szilánkokra törött, majd ezt követően puszta kézzel is többször fejen ütötte a nála fiatalabb ivótársát.

A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A nyomozók az agresszort könnyű testi sértés és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.