A gárdonyi járőrök elfogták a vasúti jegyvizsgáló bántalmazóját

2019. 03. 15., p - 15:00
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a 20 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A nyomozás adatai szerint 2019. március 10-én 6 óra 10 perckor Budapestről induló és Székesfehérvárig közlekedő vonatjárat jegyvizsgálóját szolgálati feladata ellátása során a gárdonyi állomás peronján egy fiatalember szidalmazta, leköpte, majd ököllel olyan ütést mért rá, aminek következtében a férfi állkapocscsonttörést szenvedett, és a földre esett. A bántalmazónak csak Velencéig volt érvényes jegye, ahol azonban leszállni nem tudott, mivel a vonaton elaludt, és barátnője ébresztgetésére is csak Gárdonyban volt képes a vonatot elhagyni.  

A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 20 éves velencei lakost, akit 2019. március 15-én reggel Velencén elfogtak, és a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozók a bántalmazót közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett. Ennek során elmondta, hogy a bűncselekmény éjszakáján barátaival italozott, kora reggel a vonatra szállt, és mivel egész héten sokat dolgozott, fáradt volt, ezért ütötte meg a kalauzt.

A gárdonyi nyomozók a fiatalembert őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.