A gyanú: emberkereskedelem és kényszermunka

2021. 07. 15., cs - 07:30
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tegnap a kora reggeli órákban csaptak le arra a jánoshalmi férfire, aki a gyanú szerint éveken keresztül sanyargatta az állatgondozóját.

Alig egy hónappal ezelőtt a kiskunhalasi rendőrök egy büntetőügyben tanúként hallgattak ki egy 69 éves férfit, aki a nyomozókkal – az akkori üggyel ugyan nem összefüggő – megdöbbentő dolgokat közölt. Elmondta, hogy munkaadója évek óta fogva tartja egy tanyán, ahol ingyen, embertelen körülmények között kell dolgoznia.

Az áldozat és az elkövető közel 10 éve ismerkedtek meg. A vállalkozó munkát, lakhatást és teljes ellátást ajánlott a sértettnek még 2012-ben azért, hogy a férfi gondozza a tanyáján lévő állatállományt. A megállapodás rá eső részét a sértett teljesítette, azonban megbízója egyre kevesebb fizetési hajlandóság mutatott, majd egy idő után az alkalmazottja semmilyen fizetségben nem részesült. A munkaadó többször bántalmazta áldozatát, aki ugyan próbált elmenekülni, de a gazda mindannyiszor visszahurcolta a tanyára, ahol alapvető tisztálkodásra sem volt lehetősége, majd egy idő után enni is alig kapott. A sértett egy fűtés nélküli abraktárolóban húzta meg magát, és előfordult, hogy az állatoknak szánt takarmányból evett. A gyanúsított attól sem riadt vissza, hogy bántalmazza a kiszolgáltatott férfit, aki a sanyargatás ellenére senkitől nem kért segítséget.

A nyomozók időközben kiderítették, hogy a tanyatulajdonosnak nem csupán egy áldozata volt. További két, nehéz helyzetben lévő férfi is hasonlóképpen járt. Mindkettejüknek munkát, ellátást, fizetséget igért, ám a verésen és az emberhez nem méltó körülményeken kívül semmit nem kaptak. Egyikőjüket – egy 46 éves juhászt –a gyanúsított megfenyegette azzal, ha vallomást tesz ellene, meg fogja öletni.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói – a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével – 2021. július 14-én hajnalban elfogták az ügy jánoshalmi illetőségű gyanúsítottját.

A 38 éves férfit a sértettek sanyargatásával, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, valamint kényszerítés hatósági eljárásban bűntettével gyanúsítják. A jánoshalmi lakost kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök a nyomozás során széleskörűen vizsgálódnak: szakértők bevonásával azt is megállapítják, hogy az állatok ellátása a tanyán megfelelő volt-e, esetlegesen a gazda az állatok tartásának szabályait vétkesen megszegte-e.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.