A gyanú szerint lopott autókkal kereskedtek - videóval
Hat helyszínen tartottak házkutatást közel egy időben és eddig 20 nagy értékű, a gyanú szerint lopás bűntett elkövetéséből származó járművet foglaltak le a nyomozók Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában 2014. június 10. óta.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 45 éves tatai N. Tamás és a 36 éves győri R. István ellen. Elfogásukkal egy időben a magyar, a szlovák és a cseh hatóságok hat helyszínen tartottak házkutatást 2014. június 10-én. Azóta 20 nagy értékű, a gyanú szerint lopás bűntett elkövetéséből származó járművet foglaltak le a három ország nyomozói.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a megyei rendőrök által lefoglalt gépjárművek úgynevezett ikresítéssel kerültek Magyarországra. Eredeti alvázszámukat még Szlovákiában eltávolították úgy, hogy azokat kicsiszolták, illetve kiköszörülték, majd átütötték. A személygépkocsikat külföldön tulajdonították el, majd Magyarországon értékesítették, illetve eladásra kínálták. Volt olyan jármű, melyet kétszer loptak el. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a már lefoglalt gépjárművek mellett vizsgálja, hogy vannak-e a gyanúsítottakhoz köthető, további, úgynevezett ikresített gépkocsik forgalomban Magyarországon. A tatai gyanúsítottat 2014. június 10-én vette őrizetbe a rendőrség, kezdeményezésére a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. R. István az ellene folyó büntetőeljárás során szabadlábon védekezhet.