A gyanú szerint megerőszakolta a nőt

2014. 04. 29., k - 12:40
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szexuális kényszerítés bűntett elkövetésével gyanúsítják a zalaszentgróti férfit a rendőrök.

A gyanú szerint egy 48 éves férfi 2014. április 28-án 13 óra 30 perc körüli időben megjelent a nő zalaszentgróti házánál, akit azzal fenyegetett meg, hogy "ha nem lesz az övé, akkor másokat fog ráküldeni, ami sokkal rosszabb lesz”, majd ezt követően közösült az asszonnyal.

A nő az aktust követően tett feljelentést, majd a zalai rendőrök a férfit pár órán belül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, azt állította, hogy ez az egész nem igaz; a kihallgatásán kijelentette, hogy a nővel csak a beleegyezésével közösült a fenti napon és korábban is többször, elmondása szerint teljesen normális szexuális kapcsolat volt köztük.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya szexuális kényszerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. István zalaszentgróti lakos ellen, aki szabadlábon védekezhet.

 


Kapcsolódó oldalak